2026.02.10.

Hosszú út vezetett odáig, mire Elek Péter a Rumbach Sebestyén utcából a Corvinhoz ért

Lovász László Közép-Kelet Európa legkorszerűbb podcast stúdiójából jelentkezett meghívott vendégével, Elek Péterrel, aki azonnal kijavította a Duma Cast riporterét, hogy Kelet-Közép Európában vannak. Miután ezt tisztázták, áttértek arra, hogy Elek Péter életében csak egyszer lépett fel a Godot színpadán a Rumbach Sebestyén utcában. Papíron öt percet, a valóságban körülbelül kettőt tölthetett a színpadon, ahonnét Csenki Attila tessékelte le:

„A földet nézve félhangosan motyogtam, úgy, hogy közben vert a víz, kiszáradt a szám, és a testbeszédem nem tudom, milyen lehetett, és akkor egyszer csak mondta Csenki Attila, hogy »Köszönjük szépen!«, mert a nézők mutatták, hogy köszönjük, ebből elég.”

– mesélte a humorista, aki innen jutott el a Corvin Dumaszínház teltházáig.

Itt a közönség már sokkal szigorúbb, mint amilyen a Fiatal Félőrültek Fesztiválján volt, viszont Elek Péter is edzettebb. Akkor a Neptunról és az egyetemi tárgyairól mondott „jópofa” mondatokat, míg a most futó Lehetek őszinte? című önálló estjében a következő témákat érinti:


  • történeteket mesél az életéről,

  • a kiskutyájáról,

  • a férfi-női kapcsolatokról,

  • az ismerkedésről,

  • ráadásul zenél is

  • és humorral fűszerezi a történeteit.


 

Ha élőben néznéd meg Elek Pétert, itt találod az előadásait. Most pedig jöjjön a podcast:

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a legfrissebb híreinkről, előadásainkról azonnal értesülj!

Feliratkozom

Ne maradj le!

Nézd meg legújabb előadás videóinkat, válogass kedvedre a DumaTV tartalmai között!

Irány a DumaTV