
Török Ádám: „Te mind a két szemeddel ugyanazt nézed, én az egyikkel. Micsoda pazarlás!”
Török Ádám jogászból vált idegenvezetővé, abból pedig humoristává. Azt, hogy ez pontosan miként történt, már több interjújában elmondta, legutóbb épp Krizsó Szilviának a Kösz, jó(l) vagyok! című műsorban – de ezen kívül még számos témát érintettek a beszélgetésben.
Nemrég véget ért párkapcsolatáról például olyanokat mondott a humorista, hogy
„Van, amit a szerelem nem tud legyőzni. Nagyon durva.”
Terápia, műtétek és az önelfogadás szintén terítékre kerültek, így kancsalságának tagadhatatlan előnye is, miszerint
„Te mind a két szemeddel ugyanazt nézed, én az egyikkel. Micsoda pazarlás! Nekem van egy extra.”
Az egyórás beszélgetésből továbbá arra is választ kapunk, hogy Török Ádám szerint mikor jön a siker.
„Nem a komfortzónán kívül, hanem a komfortzónád utáni sótlan sivatagban, ott valahol elkezd jönni. Szóval sokkal többször neki kell futni, mint ahányszor te azt az elején végiggondoltad.”
Máris mutatjuk a beszélgetést, csak előbb egy kis reklám (merthogy Ádám a fenti szakmák mellett alap sommelier képesítést is szerzett, elvégezte a WSET Level 1 Award In Wines borismereti alapképzést – bor-étel párosítás, borvidékek, fontosabb világfajták, borrendszerezés)




